15 millió forinttal segíti a települések parkosítását a MOL
Idén összesen 30 helyi kezdeményezést támogat a 2010-11-es Zöldövezet program. A nyertes szervezetek összesen 15 millió forintot fordíthatnak parkosítási célokra. A tavalyi év eredményei alapján a Vértesboglár Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület kapta a legjobb projekt megvalósítójának járó különdíjat.
Az idén öt éves Zöldövezet programnak köszönhetően közel 700 környezetvédelemhez kapcsolódó közösségi esemény valósult meg Magyarországon.
A MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programja immár 5 éve segíti a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy környezetüket szebbé és zöldebbé alakítsák, a helyi lakosság bevonásával, közösségi akció keretében.
A Zöldövezet pályázat két körben zajlik. Első körben a pályázók pusztán egy ötletet nyújtanak be, amelyben bemutatják a kiszemelt területet és átalakítási elképzeléseiket, illetve a legfontosabb dolgot: a közösség bevonásának tervét. Ennek kedvező elbírálását követően a helyi közösséget, az érintetteket bevonva dolgozhatják ki a pályázók a végleges parkosítási terveket, amelynek legalább 1500 m2 zöldfelület (közpark, pihenőpark, játszótér, iskolapark) kialakítását, megújítását kell célul kitűznie. További elvárás, hogy őshonos növényeket ültessenek, a kivitelezés környezetbarát módon történjen, illetve a parkosításra, ültetésre közösségi akció keretében kerüljön sor, amelyben a település lakossága a helyi civil szervezetekkel, és lehetőség szerint a helyi vállalkozókkal karöltve vesz részt.
A program eredményességét idén egy felmérés is igazolta. Rendkívüli sikerekről számolt be ugyanis az a kutatás, amely a program hatékonyságát mérte. A felmérés szerint minden egyes forintból, amellyel a MOL a Zöldövezet programot támogatta, közel 5 forint érték teremtődik, így mára már közel 250 millió forint értékű zöld felület jött létre hazánkban, megközelítőleg 1 millió m2-en. A program hatására közel 700 környezetvédelemhez kapcsolódó közösségi esemény valósult meg, összesen 35 ezer önkéntes részvételével, és a helyi közösségek tagjai több mint 31 ezer növényt ültettek el, melyek legnagyobb része őshonos fa, bokor vagy virág. A program ráadásul sikerrel működik Szlovákiában és Romániában is. A Program kiírói hamarosan új, jól áttekinthető weboldallal várják a pályázni vágyókat a zoldovezet.okotars.hu címen.
Az idei összesen 15.000.000 forint támogatást a nyertes szervezetek jövő tavasszal és ősszel megvalósítandó parkosítási akcióikhoz használják fel.
„2006 óta segítjük az Ökotárssal közösen a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy szerte az országban megújuljanak és megszépüljenek a közösségi terek. A tavaly végzett kutatás is azt igazolja, hogy a Zöldövezet több mint egy szokványos környezetvédelmi program, és a támogatás sokszoros értéket teremt a közösségeknek. Ám még ennél is nagyobb dolog, amikor az ember saját szemével látja, milyen fantasztikus átalakuláson mennek keresztül a programban résztvevő szervezetek és területek, milyen az örömteli, példás összefogással végzett munka gyümölcse.” - mondta Kelenvölgyi Ágnes a MOL szponzorációs vezetője.
A Zöldövezet program minden évben különdíjjal jutalmazza az elgondolásait legjobban, leginkább környezetbarát módon és a legtöbb helyi erőforrást bevonva megvalósító szervezetet. A döntés mindig nagyon nehéz, mivel számos, egészen kivételes eredmény születik a támogatásnak köszönhetően. Az előző évben megvalósított programok közül a díjazott idén a Vértesboglár Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület programja lett.
A szervezet a művelődési házat övező 2700 m2-es területet tette rendbe a Zöldövezet Programban nyert támogatásból. A közösen kidolgozott tervek alapján a területen összesen 56 fát és 48 cserjét ültettek el, és négy darab, magasított virágágyást (illatkertet) alakítottak ki. Mindez nagy munka volt számukra, több hétig dolgoztak rajta a helyiek, gyerekek és idősebbek egyaránt. Külön gondot fordítottak arra, hogy a terület akadálymentes legyen, így kerekesszékesek számára is élményt nyújthat a közösen kialakított park. A közösségi összefogás elismerést váltott ki a községen átutazók körében is. A vértesbogláriak tudják, hogy a saját településükön sok mindent maguknak kell megoldaniuk, ezért létfontosságú a közösségük életben tartása.
A MOL fenntartható fejlődést támogató kezdeményezései közül ez csak az egyik. Nemrég indította el például kerékpárosoknak szóló „Egy úton járunk” projektjét, melynek keretében több mint 100 MOL benzinkúton bringaPONT-okkal várja a kerekezőket, illetve májusban kezdte meg a lakossági használt sütőolaj gyűjtést 100 MOL töltőállomáson.
További részletek a Zöldövezet programról: http://zoldovozet.okotars.hu
További részletek a MOL egyéb lakossági környezetvédelmi programjairól: www.mol.hu
További részletek az Ökotárs Alapítványról: www.okotars.hu
További információ:
Ökotárs Alapítvány, Móra Veronika, 06204804328
MOL, Ozoli Gábor Márk, 06704667289
◂ Vissza

